Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 frakk.jpg                                         

Kedves Olvasó!

    Nagyon örülök,hogy erre az oldalra tévedtél,hiszen ez azt bizonyítja,hogy még él benned az a csodálatos,fantáziadús gyermek,akinek lelkesedését,ösztönös kifejezőkészségét még nem törte derékba a külvilág prózai egyszerűsége.

    Két gyermek édesanyja vagyok,és gyermekpszichológus-a sorrend számomra így fontos- és szeretném ezen az oldalon a tapasztalataimat leírni és megosztani másokkal a bábozással kapcsolatosan,illetve betekintést nyújtani az érdeklődőknek az általam tartott "személyiségfejlesztő" bábfoglalkozásokba,hátha valakinek segítséget tudok nyújtani írásaimmal,esetleírásaimmal....

   Még amikor nem is voltam még pszichológushallgató sem, akkor is lenyűgözött, hogy a gyerekek sokszor mennyire találóan,őszintén ki tudják fejezni gondolataikat,érzéseiket,és az is,hogy mennyire le tudják tapogatni kis antennáikkal a környező világot, eldönteni, hogy ki a jó és ki a rossz.

   Velük szemben nehezen tudja bárki is megjátszani magát,hiszen ők nem a fülükkel hallanak,a szemükkel ltnak,hanem elsősorban a szívükkel.

   Kiskoromban -családom utolsó,harmadik lányaként mindig sóvárogva álltam meg a babakocsik mellett,hogy megnézzem a kicsiket: emlékszem, annyira szerettem volna én is kistestvért -talán, hogy ne mindig én legyek az örök kicsi,hanem érezhessem én is magamat egyvalakivel szemben erősebbnek,okosabbnak.

   Sajnos nem lett kistestvérem,de a gyermekszeretet az idők során egyre jobban tudatosult bennem, talán az vezetett később a gyermekpszichológusi pályára is.

   A bábok és a kisgyermekek különleges viszonyáról először egyik munkahelyemen találkoztam,ahol sok óvodáskorú,számtalan traumát átélt, nevelőszülőknél elhelyezett kisgyermekkel kerültem kapcsolatba.miki.jpg

   Nehezen ment velük a kommunikáció,szinte nem tudták még szavakba önteni mindazon fájdalmat,amin keresztülmentek, voltak, akik nem tudták a szemkontaktust tartani, hárították a velük megesett dolgokat, szinte féltek a szavaktól,a kérdésektől,hiszen azok újra testközelbe hozták,feltámasztották a bennük eltemetett rémségeket.

  Ahogy viszont a bábdoboz előkerült, az addig félénk, visszahúzódó gyermekek felszabadulva játszottak, hajmeresztő módon valóságosan előadva a családi veszekedéseket,a bennük rejlő félelmeket.

  Többet tudtam meg róluk egy röpke félóra alatt,mint amennyit óráknyi beszélgetéssel megtudhattam volna-ezen felül pedig én is rádöbbentem-ez az út vezet az ő kis lelkükhöz,ezen kell végigmenjek ahhoz,hogy megismerjem őket.

  Majd többet tanulva a bábozásról,tudatosult bennem,hogy nem csak a problémák feltárására jó,hanem hogy meg is oldjuk azokat-vagy a "szelepet" nyitjuk meg,ami által felszabadul a kisgyermek,vagy egy eszközt adunk a kezébe,amely segít neki a félemei leküzdésében,a problémák megoldásában.

  Bár nekem is lett volna valaki,aki a bábok csodálatos világába beenged gyermekkoromban!

  Talán nem sírtam volna annyi héten át az óvodába beszokáskor, hamarabb megszerettem volna első óvónénimet,Gyöngyi nénit- aki mogorva tekintetével,hollófekete feltornyozott hajával, és túlságosan kifestett arcával nem igazán nyerte meg az ovisok tetszését -emlékszem,séta közben minden pinceablaknál azt suttogtuk:"ott lakik Gyöngyi néni").

   Vagy lehet,hogy talán én is megszeretem a szerepelést,és jókedvvel,könnyű szívvel állok a színpadra a tengrnyi szülő elé,nem makacsolom meg magam, nem elmondva a verset...

  Jó olvasást kívánok mindenkinek!